Csá. Heló. Még élek.
Megint eltűntem, ami nem sokaknak tűnhet fel, de engem kifejezetten zavar, hogy itt a kis blogom, immár Abeth csoda designjában tündökölve, én meg hozzá sem nyúlok. Felmerülhet a kérdés, miért van még egyáltalán a blog, ha nem is valami népszerű, és a tulajdon szerzője is elhanyagolja. A válasz: mert az agyacskám mindezt külső nyomásnak fogja fel az írásra. Amit baromira élvezek csinálni, ha egyszer elkezdem, csak épp ritkán kezdem el, mert...
... mert az elmúlt kb. fél évben annyira meg voltam viselve, mint már rég. Azt hittem, többet ilyen fájdalmon nem kell keresztülmennem. Tévedtem.
... mert igyekeztem helyén kezelni a fájdalmat, és életemben először terápiára mentem.
... ugyancsak a gyógyulás útján botorkálva belevágtam pár új hobbiba. Igen, többe is. Igen, az elején mindegyikben béna voltam. Van, amelyikben még mindig. De közben érzem, hogy élek, jippí.
... mert mindeközben elkezdtem főállásban dolgozni, ami, mint kiderült, elég sok időt vesz el.
... és ezek mellett az egyetemet is folytatom. Levelezőn. Mert ráérek :)))
Nos, ahogy ezeket leírtam, kicsit megbocsátottam magamnak, hogy hanyagoltam az írást. Naplót továbbra is vezetek, olykor fiktív bejegyzésekkel megfűszerezve (nem valós eseményeket írok le, hanem mintegy gyakorlásként megírok egy kitalált jelenetet, amibe beleképzelem magam). És új hobbijaim között is több kreatív, alkotó tevékenység van, amivel ellenállok a hétköznapok fásultságának és dolgoztatom a fantáziám.
De olykor írok is, toldozgatom a történetet, amit idén elkezdtem itt. Vagy egy-egy zeneszám ihletésére új karaktereket és kalandokat képzelek el, miközben a busz a dugóban araszol. És ha egyszer leülök írni, akár a vázlatfüzetembe, akár a laptopomon, lekapcsol minden frusztráció, a mondatok jönnek, úgy érzem magam, mint hal a vízben. Egy ideális életben, talán egy párhuzamos univerzumban ebből élek, nem megy el az energiám nagyja a kenyérkereső munkámra és a sulira, hanem szépen beosztom az időm, kerek és egész történetek kerülnek ki az ujjaim alól, sőt, az emberek még olvassák is őket. De ez nem az az élet. Régen másért nem volt az, most a fent említett okokból, a jövőt meg talán jobb nem is tudni.
Röviden összefoglalva: még élek, észben tartom a blogot, van ihletem és szeretek írni, csak... nem tudom, mi a csak. Miért nem írok, ha amúgy ezt élvezem a legjobban? Én sem tudom. Talán majd egy nap jobb lesz (24 éve mondogatom ezt, nem lett jobb, csak más).
Idén még 2 dolgot szeretnék megírni és kirakni ide, ebből magamat ismerve egy lesz (remélem, hogy legalább az az egy). Ki erre jársz, mormolj el értem egy imát.
Puszi,
Winter
Szia, jó volt hallani rólad. Nincsen semmi gond azzal, hogy nem írsz, majd fog az jönni magától is, mikor már nem nyomásként éled meg. Az a legfontosabb, te legyél jól, szurkolok, hogy sikerüljön és kitartást kívánok! Emellett várom a tartalmaidat, ha tudsz bármit is hozni ^.^
VálaszTörlésSzia Winter!
VálaszTörlésSzerintem semmi gond nincs ezzel.. Az utóbbi időben én is így vagyok az írással. A munka, a suli, a szociális élet úgy minden erőmet és odafigyelésemet elveszi. Nem beszélve a "traumákról/ gondokról", amiket az élet a lábaim elé gördít. Néha azt érzem sokkal jobb az én kis buborékomban élni, a történeteimet írva, mint a társadalom tagjának lenni.. Szeretek írni, ha időm engedi én is gépelem a sorokat, amik maguktól jönnek. Mindig azt mondom én is, hogy jobb lesz és aktívabb leszek.. merem remélni, de addig is írom a word feljegyzéseket.. Egyébként meg sajnálom az inaktívitásokat a Bloggeren, mert nagyon szerettem/szeretem ezt a közösséget. Nagyon sok tehetséget lehet itt olvasni és egy nagyon jó közösség volt. A gyerekkorom legmeghatározóbb részét ezen a felületen töltöttem. Sok sikert kívánok neked, mind itt a platformon, mind a való életben.
Puszil:
C.
Köszönöm mindkettőtöknek a megértést és a bátorítást, sokat jelent <3
VálaszTörlés