Tippek íráshoz, középkori feminizmus és az amerikai álom

 Sziasztok!

 Nagyon szerettem volna már a múlt héten elkészülni a Fordíts hátat a fénynek új fejezetével, de sajna sehol sem tartok. Viszont nem akarom ilyen sokáig életjel nélkül hagyni a blogot, úgyhogy most egy újabb agymenés-bejegyzést teszek közzé. Igazából ezzel a poszttal is egy hét alatt lettem kész, ami szerintem sokat elárul arról, mennyi szabadidőm van mostanság.

 Most, hogy itt vagyok, lesz szó mindenről, ami jelenleg távol tart a történetírástól. Ez az ok röviden: egyetem. Bővebben: egyetemi beadandók középkori feministákról és álmodozó amerikaiakról, és az írói blokk, amit az esszéírás kihoz belőlem. Mert a témák egész érdekesek lennének, csakhogy hiába kutattam őket, hiába magyarázok róluk lelkesen minden ismerősömnek, amint megnyitok egy Word-dokumentumot, cserben hagynak a gondolataim. És mivel ez nem állapot, az utóbbi hetekben többféle módszerrel próbálkoztam, hogy megoldjam a problémát és összetákoljam a beadandókat. Erről a kísérletezésről is fogok mesélni, összegezve a tapasztalatokat.

 Kezdjük is a félévem legizgalmasabb témájával, a középkori feminizmussal. Idén ugyanis belecsöppentem egy szemináriumba, ahol a középkori angol nyelvű női irodalom a téma. Ez elsőre önellentmondásnak hangozhat, de mint kiderült, szép számmal akadnak írások a témában, amikkel lehet foglalkozni. Hogy ez mennyire feminizmus, az vitatható, de számomra ez a fogalom (a művészetben alkalmazva) minden olyan műre igaz, aminek a középpontjában egy nő áll, egy nő élményeit, törekvéseit mutatja be. És efféle irodalom létezett a középkorban is.

 Valószínűleg mind tudjuk, hogy a középkorban nem sokan gondolták úgy, hogy egy nőnek tanulnia kéne. Ennek több oka is van, számomra a legszórakoztatóbb az az elképzelés, hogy a bibliai Évából kiindulva sokan bizalmatlansággal közelítettek a nőkhöz, úgy gondolták, jobban hajlanak a bűnre, mint a férfiak. Következésképp, ha egy nő megtanul olvasni, abból egyértelműen következik, hogy majd leveleket fogad a törvénytelen szeretőjétől, és ha a szemérmetlen boszorka írni is tud, még válaszol is a férfinak. Nyilván több rétege is van a problémának, akkoriban az oktatási rendszer és az átlagemberek életútja is teljesen más volt, mint napjainkban, de általánosságban igaz, hogy nem voltak nagy véleménnyel a nők szellemi és morális képességeiről.

 Ezekkel az előítéletekkel kellett megküzdenie azoknak az asszonyoknak is, akikről az utóbbi hónapokban tanultam. A legtöbben közülük misztikusok, mármint olyan személyek, akik valamilyen közvetlen kapcsolatba kerültek Istennel, Jézussal, vagy egy szenttel. Vagy legalábbis ezt állították. Én nem vagyok ateista, mégis némi kétkedéssel olvastam a szemináriumon tárgyalt szerzők élményeiről. Főleg, ha figyelembe veszünk olyan érdekességeket, hogy némely elbeszéléseknél kimutatható a személyes tapasztalat hatása. Egy apácának és egy nyolcgyerekes asszonynak is volt látomása Krisztus születéséről, amit aztán másképp beszéltek el: az a nő, aki maga is több gyermeknek adott életet, a szülés technikai részleteire is kitért, az apáca azonban, akinek nem volt ilyesmiről személyes tapasztalata, máshogy írta le a jelenetet. Ilyen és ehhez hasonló szempontok miatt kissé szkeptikusan álltam a történetekhez. Nekem inkább az a benyomásom, hogy már akkor is akadtak erős akaratú nők, akik nem érték be a kor által kínált másodlagos szereppel, volt bennük némi karrierista hajlam. A vallás pedig nagy szerepet játszott az életükben, ezért ebben bontakoztak ki. Ezzel persze lehetne vitatkozni, hisz a téma ennél összetettebb, de akkor sosem lenne a vége a posztnak. Viszont azt még szeretném hozzátenni, hogy noha nem hiszem el minden szavukat, összességében lenyűgöztek ezek a nők. Svéd Szent Brigitta, Julian of Norwich, Margery Kempe és társaik szilárdan hittek a maguk igazában és keresztül vitték az akaratukat egy olyan korban, amikor alapvetően minden ellenük dolgozott. Számomra példaértékű az életük és a kitartásuk. A szemináriumra írt beadandóval szenvedek ugyan, de így is ez lett az egyik kedvenc tárgyam az egyetemen, úgy érzem több lettem általa.

~❁~

hangolódás a következő témához

 Lépjünk tovább következő témára, az amerikai álomra. A középkori feminizmussal ellentétben erről szerintem mind hallottunk már, hisz mostanra már globálissá vált ez az elképzelés. Az amerikai álom leegyszerűsítve annyit jelent, hogy származástól függetlenül minden egyénnek megvan a lehetősége arra, hogy sikeres legyen az életben – feltéve, hogy keményen megdolgozik érte. Na de mit értünk siker alatt? Van erre a kérdésre helyes válasz? A témához kapcsolódó irodalmi alkotások inkább azt hangsúlyozzák, mi a rossz válasz. Mi A nagy Gatsbyvel és Az ügynök halálával foglalkoztunk, ezek tanulsága szerint pedig rossz úton jár az, aki az anyagi gazdagsággal azonosítja a sikert, és közben alábecsüli az erkölcs és az emberi kapcsolatok értékét. Ebben a posztban nem szeretném hosszasan fejtegetni ezt a kérdést (arra ott a beadandóm), szeretném viszont ajánlani mindenkinek ezeket a történeteket, mert pontos képet adnak az emberi jellemről, pontosabban azokról a vonásokról, amik esendővé tesznek minket. Ahogy azt már említettem, az amerikai álom már nem csak az Egyesült Államokban meghatározó világnézet, ezért nekünk is érdemes elgondolkozni azon, milyen hatással van a mi értékrendünkre.

 Ezen a ponton ejtenék pár szót külön A nagy Gatsbyről is – aki nem ismeri a történet végét, annak spoilerveszély. Szóval, én először a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült filmet láttam, és teljesen odavoltam tőle. El is olvastam a könyvet, viszont az kevésbé nyűgözött le, és többektől hallottam, hogy nekik is hasonló élményük volt ezzel a történettel. Most viszont a suli miatt újraolvastam, és ezúttal jobban megértettem, miről van szó, ahogy azt is, korábban mi volt a bajom a könyvvel. Baz Luhrmann 2013-as adaptációja egy romantikus film, tehetséges, szép színészekkel és jól eltalált betétdalokkal. Számomra megunhatatlan alkotás. A film alapján azonban teljesen úgy értelmezhető a történet, hogy Gatsby egy vérbeli romantikus hős, aki az életben mindent a szerelméért tett, végül pedig feláldozta magát érte. A könyv ehhez képest nem annyira a romantikus szálra hajt. Másban rejlik a zsenialitása. A regényt olvasva érezhető, hogy Fitzgerald nem feltétlenül egy tragikus szerelmesregényt akart írni, hanem emberi jellemeket és társadalmi különbségeket igyekezett ábrázolni, no meg persze azt az átkozott amerikai álmot. A Gatsby, akit a könyvből megismerünk, nem is igazán Daisybe szerelmes, hanem abba, amit a nő megtestesít: gazdagság, fényűző élet, mintha valaki attól válna felsőbbrendű lénnyé, hogy rengeteg pénze van. A legszomorúbb, hogy Gatsby valójában tényleg fölötte állt a többi szereplőnek, hibáival együtt is tisztább és értékesebb volt a többieknél. Jó ember volt, aki hamis álmokat kergetett. Tepert egy nőért – és egy álomért -, amit végig félreértett, észre sem véve, hogy a csillogó felszín romlott belsőt takar. Ha rádöbben, hogy végig rossz célért küzdött, az az egész életét értelmetlenné tette volna, ezért is volt „logikus” a halála a történet végén. Mindezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy a film jó, a könyv jó, de ne ugyanazt az élményt várjuk az egyiktől, amit a másik nyújt, mert mindkét mű máshogy meséli el a történetet.

~❁~

 Ezeket kitárgyalva el is érkezett az írói ötletek ideje. Jelenleg úgy érzem, minden vallás minden istenének áldása kell ahhoz, hogy elkészüljek ezekkel a beadandókkal. Amíg erre a csodára várok, önerőből küzdök a bekezdéssel. Viszont így is haladok, és összeszedtem azokat a praktikákat, amik számomra legjobban beváltak:

• Idő. Úgy érzem, a legjobb dolog, amit magamért tettem, hogy nem hagytam az utolsó pillanatra ezeket a beadandókat, hanem hetekkel a határidő előtt elkezdtem velük foglalkozni. Így elég idő jut arra, hogy pánikoljak és sírjak hogy lépésről-lépésre építsem fel az esszéimet. Nem kell éjszakákat átvirrasztanom felettük, hanem elég, ha minden nap csak pár órát foglalkozok velük. A munka halad, és arra is van időm, hogy regenerálódjak.
• Brainstorming. Sokak számára a szövegalkotás folyamata csak egy lépést jelent: magát az írást. Vannak, akik tudják, hogy érdemes előbb vázlatot készíteni. A brainstormingra, ötletelésre viszont már kevesebben szánnak időt. Sajnos. Egy korábbi kurzuson ezt alaposan begyakoroltatták velünk: a tanár ismertetett pár brainstorming-technikát, aztán felvetett egy témát, amihez a különböző technikák alkalmazásával kellett ötleteket csiholnunk. Ide tartozik például az automatikus írás (fogj tollat, papírt, és csak írj, írj, írj le mindent, ami a témáról eszedbe jut), a kérdésfeltevés (kiről / miről mit akarsz elmondani, mi mellett akarsz érvelni és miért). Én leggyakrabban gondolattérképet csinálok. Leegyszerűsítve: először meditálj kicsit a témán, szedd össze a gondolataidat, és ha megvan, akkor rendezd őket vázlattá, majd készítsd el az esszét.
• Tisztázd le, mit akarsz mondani. Ez igazából az én fejemben a brainstorminggal függ össze. Van, hogy kavarognak a fejemben a gondolatok, le is írom őket, de egyszerűen nem tudok munkához látni. Ilyenkor mindig arra jövök rá, hogy az a baj, hogy nem tudom pontosan, mit akarok kifejezni. Oké, írni akarok az amerikai álomról, bőven van hozzá ötletem, véleményem… de mit akarok mindezzel elmondani? Esszéírásnál ez azért is fontos kérdés, mert kell, hogy legyen egy tételmondat, egy fő ötlet, amit az író a bevezetésben felvet, és onnantól kezdve az esszé minden bekezdésével ezt az ötletet támasztja alá. Ezt igazából a történetításban is alkalmazom: mielőtt elkezdek írni egy sztorit, vagy akár egyetlen fejezetet, veszek pár mély levegőt, és végiggondolom, mit akarok most elmondani, honnan indulok ki és hová akarok kilyukadni. Én ezen addig meditálok, amíg le tudom egyszerűsíteni egyetlen (tétel)mondattá az ötletemet. Ez az alapkő, amire utána építkezhetek. 
• Tételmondatok. Ez tulajdonképp az előző két pont keresztmetszete. Ha eldöntöttem, mit akarok elmondani, összeszedtem hozzá minden ötletemet [+ beadandóknál csináltam kutatómunkát és kellő adatot gyűjtöttem szakirodalmakból], akkor jöhet a vázlat, amit én tételmondatokkal építek fel. Kell a fő tézis, ami a bevezetés tételmondata. Ezt fogja alátámasztani a többi bekezdés, amiknek a mondandóját szintén le kell tudni egyszerűsíteni egyetlen mondattá, ha igazán érthetően akarjuk kifejezni magunkat. Például (végtelenül leegyszerűsítve): tézis: a mindennapos tesi hasznos; a bekezdések tételmondatai: 1. a mozgás egészséges. 2. a mozgás javítja a hangulatot 3. nem jó, ha egész nap csak ül a gyerek. Ezeket a dolgokat érdemes begyakorolni, nem árt, ha az ember tudja, hogyan építse fel logikusan a mondandóját (szerintem minden munkában jól jöhet ez a készség).
• A szakirodalom beépítése. Ez a pont kifejezetten iskolai beadandóknál, esetleg cikkeknél hasznos. Nem ebben a félévben volt rá először szükségem, de most különösen sok adatot szedtem össze az esszéimhez, és már kezdtem elveszni bennük. Szóval ehhez is tudatosan kellett hozzáállnom. A hiba, amit majdnem elkövettem, hogy nem a mondandómat akartam szakirodalommal megtámogatni (ahogy a feladataim megkívánták), hanem csak az adatok lebegtek a szemem előtt, kb. kizárólag ezeket akartam összevágni. Úgyhogy először is félretettem a jegyzeteimet, összeszedtem az ötleteimet (lásd az előző pontokat), aztán szelektáltam, hogy melyik gondolathoz melyik adat illene. Ez talán magától értetődő, de jónak láttam megemlíteni, ha már én is problémáztam rajta egy sort.
• Aludj rá egyet. Sajnos ez az a lépés, amihez még nem jutottam el. Ezt akkor szoktam, mikor már teljesen elkészült az írás. Ilyenkor nem olvasom át és adom le azonnal, hanem elteszem másnapra, kiszellőztetem a fejem, kipihenem magam, és úgy nézem át. Ezért is fontos, hogy ne maradjon utolsó pillanatra a munka. De ha alvásra már nem is marad idő, az átolvasás mindenképp fontos, én mindig találok egy-két elírást, javítanivalót a munkáimban. 

 Ezen bölcsességek tudatában is kínlódok az írással, mégis egyszerűbb így. A legfontosabb szerintem, hogy lépésről lépésre építsük fel a szövegünket, miközben végig tudatában vagyunk, hogy hová akarunk kilyukadni. Velem ugyanis a sulis fogalmazásoknál sokszor előfordul, hogy elakadok, akár a mondat közepén is, és rá kellett jönnöm, hogy ez azért van, mert rögtön elsőre tökéletesen és frappánsan akarok leírni minden mondatot. Ha viszont teljesen erre koncentrálok, belezavarodok a tartalomba. Ilyenkor igyekszem elengedni a görcsöt és megkérdezem magamtól, hogy most tulajdonképp mit akarok elmondani. Ha megvan, leírom, akár a létező legegyszerűbb formában is (automatikus írás-szerűen), aztán még csiszolok rajta.

~❁~

 Ez a bejegyzés ironikus módon nem a legjobb példa az írói tudatosságra, de nem is az volt a célom. Számomra az írás alapvetően kikapcsolódást jelent, de a stresszes – leblokkolós beadandóírás közepette erről hajlamos vagyok megfeledkezni. Szóval jól esett most tét nélkül, lazán fogalmazni, közben összegezve az utóbbi hónapomat meghatározó benyomásokat.

 Kedves olvasó, ha idáig eljutottál, kérlek mormolj el egy imát értem, hogy képes legyek elkészülni az esszéimmel (és előbb-utóbb a történeteimmel is haladhassak)!

 További szép napot, és kitartást minden egyetemista társamnak :D