Valentin-napi útravaló

 Ahogy a pár nappal ezelőtti posztban említettem, új ötletem támadt a bloggal kapcsolatban. Amikor elindítottam az oldalt, arra gondoltam, hogy nem csak egy történetes blog lesz, hanem több írást is feltöltök ide. Több sztorit, szépen egymás után, ha eggyel végzek, jön a következő. Ez az terv változatlan, viszont a napokban azzal a fantörpikus ötletem támadt, hogy talán nem csak történeteket, hanem egyéb agymenéseket is közzéteszek itt. Erre csak annyi magyarázatot tudok, hogy rengeteg gondolat van a fejemben, a járványhelyzet miatt sokat vagyok egyedül, és nagyon szeretek írni, ezzel rendszerezve azokat a gondolatokat. És ha már itt a blog, miért ne? Illetve a mellékelt ábra is adhat némi magyarázatot

 Lényeg a lényeg, mostantól másfajta szösszeneteket is megosztok itt. Hurrá. Kezdetnek pedig itt egy aktualitás, egy eszmefuttatás a Valentin-napról, amit tulajdonképp már évek óta fogalmazgatok fejben.

This Valentine’s Day we’re falling in love with ourselves.

 Két éve ilyenkor találkoztam ezzel a szöveggel tumblrön, és rögtön megtetszett. Viszont amikor megmutattam egyik barátnőmnek, ő csak szomorkásan mosolygott rám. Megkaptam, hogy ez tényleg szép és bölcs, de valljuk be egy picit szánalmas is.

 Ezen a ponton inkább témát váltottam, nem fejtve ki, hogy ezt a megállapítást az egész életemre ráhúzhatnánk. Tele van szépséggel, merem állítani, hogy a bölcsesség is gyűlik, de azért egy picit szánalmas is. Reménytelen romantikus vagyok. Többnyire reménytelen, de a romantikát is meg kell említeni, ha rólam van szó. Mióta az eszemet tudom, mindig volt egy Fiú, akiért odavoltam, pedig semmi esélyem nem volt nála. Eddigi életemet különböző reménytelen rajongások alapján osztom korszakokra. Közben időnként próbált bejönni a képbe valaki, aki élete nőjét látta bennem, én pedig többé-kevésbé kíméletesen elhajtottam őket, az arcukat sem jegyezve meg, hogy esténként nyugodtan telesírhassam a párnámat, mondván én tuti egyedül halok meg. A gimiben egy kapcsolat nekem is jutott, de annak a középiskolával együtt vége is lett, azóta pedig évek teltek el.

 Eleinte reménykedtem. Abban, hogy visszajön az exem (nem jött, hála az égnek). Aztán abban, hogy végre érkezik valaki igazán jó (nem tudom pontosan mire vártam, de nem érkezett). Aztán abban, hogy majdcsak jó lesz az, aki épp ott van (nem lett jó, és igazából nem is volt ott). Abban, hogy ha rendet teszek az életemben, és elkezdem szeretni magam úgy, ahogy a fenti tumblr poszt és minden harmadik motivációs idézet tanácsolja, azzal végre kiérdemlem a herceget (ez a recept sem vált be). Mostanra már jó vagyok, már megtanultam, hogy ez nem az én terepem: hogy a szerelem olyasmi, ami mindig valaki más Instagramján történik. Mindig valaki más fog kézen fogva sétálni a szerelmével az utcán, összeköltözni a barátjával, más fog az étteremben páros tálat rendelni a párjával, más fog ölelő karokba zuhanni egy nehéz nap után, más fog csokot igényelni a férjével, az én ágyam másik fele pedig vetetlen marad, és magamat kell megmentenem, mert a szőke herceg nem jön, hogy megküzdjön a szörnyekkel.

 Ezek után a roppant szívderítő sorok után végre visszatérek ahhoz, amit Valentin-napi útravalónak szántam (remélve, hogy végeredményben lehet még szívderítő ez a bejegyzés). Arra, hogy akármit mondott az a barátnőm, akármit gondoljanak mások, vagy épp én magam a rosszabb napjaimon, az a tumblr-szöveg nem szánalmas. És azoknak a motivációs idézeteknek is igazuk van. Ha nincs melletted senki, szeress bele önmagadba. Ne csak Valentin-napon. Ne úgy tekintsd ezt, mint egy feladatot, amit egyszer szépen megoldasz és aztán jutalmat kapsz érte. Egyrészt, mert valószínűleg nem csak egyszer kell majd megoldanod, hanem újra és újra meg kell ismételned a gyakorlatot, új megoldásokat keresve az élet buktatói után. Másrészt, mert nem fogsz érte külön jutalmat kapni – a jutalma önmagában van. Nem úgy, ahogy én hittem, hogy „nincs más dolgom csak elkezdeni szeretni magam, és akkor rögtön találok egy pasit, aki szintén szeret engem.” Erre a célra nekem ez eddig nem vált be. De így is megérte, mert meggyógyulni, kibékülni önmagammal, szidás és önutálat helyett kedvesen gondolni magamra és felismerni, mikor mire van szükségem, mi tenne nekem jót, ez kétségkívül megéri. És Valentin-nap alkalmából ezt megfogalmazni és megerősíteni másokban nem szánalmas dolog. Ezért is írtam meg és teszem közzé ezt a bejegyzést, amit senki nem kért, és amivel sok újat nem mondtam, de jól esett megírni, és ezzel némi szeretetet küldeni a világba ezen a jeles napon.